About me

A nevem Adrienn F.K. és Magyarországon élek. Amióta az eszemet tudom, imádok történeteket mesélni. Kiskorom óta írok és rajzolok, mely mára egy vállalkozássá nőtte ki magát. Ez a két tevékenység számomra igazi hivatás. szeretem, mert létrehozhatok valamit, ami előtte nem létezett, emellett minden egyes új alkotás magában hordoz egy új kihívást, egyfajta nehézséget, amit örömmel ugrok meg minden egyes nap.

Semmiféle művészeti képzésben nem részesültem, teljesen magamtól tanultam, könyvek és videók segítségével, nagyon hittem benne, hogy egy nap papírra tudom vetni az érzéseimet úgy, ahogy bennem élnek. Alapvetően nem a színes ceruza a legkézenfekvőbb eszköz a realisztikus alkotásokhoz, de hiába próbáltam más technikákat, egy eszközzel sem tudtam soha elérni azt a hatást, amit szerettem volna. És nem is élveztem úgy az alkotási folyamatot, mint színes ceruzákkal.

Csak a legjobb minőségű művészkellékeket használom, hogy alkotásaim időtállóak maradjanak. Számomra fontos a minőség, az egyediség, hogy akárki is vásárolja meg a rajzaimat, biztosra veheti, hogy egyedi alkotást kap, mely nem kerül másolásra, és nem készül el még egyszer.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert azzal foglalkozhatok, amit a legjobban szeretek. Nincs annál jobb érzés, amikor valaki örömét leli abban, amit én készítettem, amit kitesz a falára, és ettől szebbé varázsolja a napját. 

Webshop »